Bosznia és Horvátország irányából sincs fennakadás a montenegrói határokon.
A határőrség parancsnoka szerint a montenegróiak remek munkakapcsolatot építettek ki horvát és bosnyák kollégáikkal és ennek köszönhetően zavartalan a forgalom a legnagyobb határátkelőkön. Egyelőre nem kell várakozni Sitnica (bosnyák) és Debeli (horvát) melletti határátkelőknél.
A parancsnok felhívta a figyelmet arra, hogy Montenegró az idén február elsejével egyszerűsítette a beutazási szabályokat, amely szerint az uniós és a környező országok állampolgárai személyigazolvány vagy útlevél felmutatásával is beléphetnek az országba. A szülőkkel tartó gyermekeknek is rendelkezniük kell olyan dokumentummal, amellyel igazolni tudják magukat. A szülők nélkül utazó kiskorúak továbbra is csak a szülők írásos engedélyével léphetnek be az országba. Az előző év óta nem változtak az élelmiszer behozatalára vonatkozó szigorú szabályok, valamint az idén is kell környezetvédelmi adót fizetni.
Eddig nem alakultak ki nagyobb várakozások a montenegrói határon, a parancsnok ígéretet tett arra, hogy ez a főszezonban is így lesz. A határátkelők forgalma hasonlóan alakul a tavalyi adatokhoz. Az idén májusban Sitnicánál eddig 128.802 utas és 27.543 gépjármű lépett be, míg a horvát határátkelőn 46.163 személy és 18.689 gépjármű, a tivati repülőtérre érkező turisták száma azonban 25 százalékkal csökkent.
forrás: nyarilap.hu